Goldfinger (Aranyujj) azon bandák egyike mely rengeteg más hasonszőrű pop-ska-punk zenekarnak mutatott irányt a 90-es évek közepétől. Maga a zenekar 1994-ben indult az angyalok városából (Los Angeles) John Feldmann, Simon Williams Darrin Preiffer és Charlie Paulson közreműködésével. Mielőtt még leszerződtek volna a Mojo kiadóhoz, kiadtak egy házilag készitett kislemezt a Richter-t. A dalok többsége amolyan bemutató track volt az debütáló albumukról a Goldfinger(self-titled)-ről, mely 1996-ban került kiadásra. A második lemezüket-úgy döntöttek-az Universal Recordsnál adták ki és a Hang-Ups nevet kapta, de kevésbé lett népszerű, inkább amolyan formabontó anyag lett mellyel hűek maradtak a rajongóikhoz a keményebb színtereken. Nem is tétováztak nekikeztek az új dalok írásához hogy elkészülhessen a következő nagylemezük a Stomping Ground, mely gyér eladásokat produkált az Egyesült Államokban, Európában annál inkább népszerű lett egy feldolgozásnak köszönhetően, mely a német származású előadónő, Nena slágere a 99 Luftballons volt.
A két bebukott album után nem keseredtek el, nekiláttak hogy egy átütő anyagot adjanak ki. Erre 2002-ben került sor a Jive/Zomba recordsnál és az Open Your Eyes-nevet kapta. Be is igazolodótt az amit vártak. A lemezeladások az egeket verték így világszerte ismert zenekar lett a Goldfinger. Ezután John, a frontember más területeken is kipróbálta tehetségét, és olyan zenekarok köszönhetik a "befutásukat" a bandának mint a Mest, a The Used, Story Of The Year, Hillary Duff és a Good Charlotte.
John a kezdetek kezdete óta vegetáriánus és állatvédő, ahogy azt a legjobban az Open Your Eyes dal is jól közli, de ezenkivűl számos dal szól az állatok jogait véd ő nézetekről. Feldman köztudottan nagy támogatója a neves Animal Liberationnek.
A "99 Red Balloons" többek között felcsendült anno a Már megint egy dilis amcsi film-ben, a Eurotrip-ben és a Grand Turismo 3-ban is. Ezenkívül jónéhány daluk hallható tinifilmekben és videójátékokban.
2006-ban az Alternative Press Magazin 96' legjobb albumai között említette a Self Titled lemezt olyan zenekarokkal egyetemben mint a No Doubt vagy a Weezer.
2008 Áprilisában miután a Goldfinger leszerződött egy független stúdióhoz és befejezte az amerikai turnét a Less Than Jake-el, kiadta az eddig utolsó nyomásukat a Hello Destiny-t.
A dallamos punk-rockot játszó Unwritten Law (Íratlan Törvény) 1990 nyarán alakult kezdetleges formációba hogy a muzsikájukkal meghóditsák a világot. A zenekar fészke a Kaliforniai Poway (egy San Diego-i kerület) volt ahol Wade Youman-az eredeti dobos-a saját félretett pénzéből indította el a formációt, de a tagok csak jöttek és mentek is egyből, mígnem megtalálta a tökéletes felállást Scott Russo, (ének) Steve Morris, Rob Brewer (gitárok) és John Bell (bassus) személyében. Az első anyaguk egy demokazetta volt 1992-ben, amit rögtön egy 7" kislemez-A "Blurr" követett 1993-ban. A banda hamar megtalálta önmagát a hangzásvilág terén, céltudatosan törtek előre a San Diego-i undeground világában, és hamarosan olyan zenekarok barátságát nyerték el mint a Blink 182, Buck-O-Nine, Sprung Monkey, Drive Like Jehu vagy a Rocket From Ther Cript. 1994-ben felvették az első nagylemezüket Blue Room címmel, mely a Red Eye Recordsnál került kiadásra, és ez meghozta nekik a lehetőséget hogy sokat koncertezzenek San Diegoban és környékén. Az olyan dalok mint a CPK, Swallow és a Suzanne hamar a helyi rajongók kedvence lett. A lemez hamar felkeltette az Epic Records figyelmét, és lemezszerződést ajánlott a bandának hogy újrakiadja a Blue Room-ot a következő évben. A második lemezük, az OZ Factor 1996 ban került kiadásra melyről már néhány dalt (Denied, Superman) a helyi és néhány kaliforniai rádió is műsorára tűzött. A következő évben a banda végigturnézta az Egyesül Államokat a Blink 182-vel és a Pennywise-al. 1997-ben az Unwritten Law átszerződött az Interscope Records-hoz s ezzel egyidőben a basszusgitáros John Bell kiszállt a zenekarból. Ám még a stúdiófelvétel előtt megtalálták az új gitárost Micah Albao személyében, így megkezdhették a következő lemez készítését mely a zenekar nevét kapta és következő évben került a boltok polcaira. Az olyan slágerek mint a "Lonesome", "Cailin" vagy a "Teenager Suicide" hamar a rádiós toplisták élére került. Pat "PK" Kim hamarosan bevágódott a csapatba mint új basszeros, így elkezdheték a Vans Warped Tour-on való folyamatos koncerezést Amerikától Európán keresztül egészen Ausztráliáig. Kevesen tudják hogy Amerika egyik legnagyobb fesztiválja a Vans WarpedTour 1998-ban, Budapestet is érintette. A turné utáni években a banda többször járt Ausztráliában, sőt egy ideig ott is éltek, és számos dalt megírtak az országban. Ezután huzamosabb időt töltöttek a soron következő lemez munkálataival aminek az eredménye a 2002-es Elva lett. Ez az anyag kicsit eltért a jól megszokott punkrock-tól, hiszen a hangvilágába számos hardrock os motívumokat integráltak. A főbb slágerek már átütő sikert arattak hiszen az "Up All Night" vagy a "Seein' Red" videoklipek elérték az első helyezést az amerikai ModernRock listákon. A lemezbemutató turnét többek között a Sum 41 és a The Used is támogatta. 2003-ban a VH1 felkérésére a zenekar egy videoklip filmsorozat projectbe vágott bele. Vicces és egyben meglepő hogy ez a felkérés egy félreértés eredménye lett, hiszen a VH1 valójában a Jimmy Eat World-el szeretett volna együtt dolgozni, ám egy kis adminisztrációs hiba folytán az Unwritten Law menedzserével lett felvéve a kapcsolat. A film felvételei az amerikai Yellowstone Parkban készültek el, és egy egész album(Music From High Places) lett a gyümölcse, ám az Interscope a kiadását nem támogatta, ezért felmondták a szerződést és átpártoltak a Lava Records-hoz aki kiadta a lemezt mégpedig DVD formájában. A "Rest of My Life" című sláger ekkor megalapozta nekik a hamarosan érkező nemzetközi hírnevet. A lemez kiadása után az alapítótag Wade Youman és a zenekar között személyes okokból az ellentétek kiéleződtek, így "kidobták" a bandából. A Heres To The Mourning felvételén két neves dobos segédkezett, mégpedig Adrian Young a No Doubt-ból és Tony Palermo a Pulley-ból. A felvételen Tony olyan jól produkált, hogy Scotték úgy döntöttek: beveszik az Unwritten Law-ba. Az dalok szövegét javarészt Scott és barátnője Aimee Allen írta akik mellékesen egy másik projectet is elindítottak, a Scott & Aimee-t. Scotték egy másik neves dalszövegíróval Linda Perry-vel megírák a zekar legismertebb dalát a "Save Me"-t mely az 5. helyet érte el a toplistákon.Az albumon többek között egy közkedvelt és közismert dal is szerepelt, ez pedig a Celebraton Song, ami a Need For Speed Underground videójáték dalai között is felcsengett. 2005 márciusában Rob Brewer elhagyta a zenekart mert komoly veszekedésekbe keveredett Scottal és a többi bandataggal. Ezután úgy döntöttek hogy nem helyettesítik senkivel, hanem négyes felállásba folytatják a zenélést, Ám ígyis végigcsinálniuk a hamarosan következő nemzetközi turnét. Ezután a zenekar megint rengeteg időt töltött hogy elkészítsék a "The Hit List" best of lemezüket mely 2007 januárjában került kiadásra az Abydos Records segítségével. A lemez 17 újra felvett slágert tartalmazott az eddigi diszkográfiából, s ezenkívül 2 teljesen új számot mely toplistás lett. A korábbi kiadójuk az Interscope ezzel egyidőben szintén kiadott egy egy válogatást "20th Century Masters: The Millenium" melyen több Unwritten Law dal is helyett kapot az Elva és a Self Titled albumról. 2007 Júliusában a banda a Hit List turnéra indult a Scott&Aimee-vel, eközben a dobokat Dylan Howard vette át mert Palermo otthon maradt a terhes feleségével.
A turné után Palermo visszatért és egy turnét lenyomott a Papa Roach beugró dobosanként. 2008-ban Palermo bejelentette hogy elbúcsúzik a zenekartól és a Papa Roach-hoz megy át. Az Unwritten Law még ebben az évben elkészitette a második DVD lemezét mely a Hollywoodi Key klub koncertet örökítette meg és a Live and Lawless nevet kapta.
Zenekar Tagok:
Scott Russo – ének (1991–napjainkig)
Steve Morris – gitár, vokál (1991–napjainkig)
Pat "PK" Kim – basszusgitár, vokál (1998–napjainkig)
A bandát 1990-ben formálta meg négy huligán, Ajay Popoff, Jeremy Popoff (testvérek), Kevin Baldes, és Allen Shellenberger a kaliforniai Fullertonban.Akkor még Razzle néven és dallamos glam/metál stílusban üzték az ipart aminek a legelső gyümölcse egy kislemez lett a "New Vibe Revolution" 1993-ban. Néhány évvel később a csapat megváltoztattaa nevét Stain-re, de létezett már egy másik banda ezen a néven ezért végül a Lit elnevezésben maradtak. Ekkor 1996-ot írt a naptár.
A következő év tavaszán kiadták az első hanganyagukat (TRipping the Light Fantastic) a Malicious Vinyl szárnyai alatt, de a kiadó hamarosan megszünt ezért szerződés nélkül maradtak. Ezután a tagok új dalok írásába kezdtek és új kiadó után néztek, így 1998-ra sikerült leszerződniük az RCA Recordsnál. Ezzel meg is fogták az isten lábát hiszen hamarosan a boltokba került a Place in the Sun lemezük mely rögtön a lemezeladási, tv és rádió csatornák élére került olyan átütő slágerekkel mint a "My Own Worst Enemy". Ez a dal 3 hónapig vezette a Billboard Rock Track toplistáját sőt zenei díjat is kapott a 1998 as év legjobb "rock" dala lett. Ezt követte a "Zip Lock" aminek a klipjében már a Blink 182 tagjai is feltűntek. A Miserable klipjéhez az arcát adta maga Pamela Anderson. A Place in the Sun turnéja 286 koncertet számlált a világ körül méghozzá olyan fesztiválokon mint a Vans Warped Tour vagy a Woodstock 99'. Ekkor már felfigyelt rájuk az Offspring a Garbage és a No Doubt is aminek az eredménye közös turnézás lett. A következő album sem lett kevésbé híres: Az Atomicról szintén toplistás dalok kerültek ki, s a soron következő turnét Kid Rock és Butch Walker társaságában vitték végig. A nagyszabású bulik után a zenekar inkább kisebb klub fellépéseket vállalt, s közben már az új dalokon törték a fejüket. Kiadóváltás után, a DRT Entertainmentnél kiadták a self titled korongot ami már kevésbé lett olyan népszerű mint az előzőek, de innen is bekerült egy dal a Top 40 listába. Még ebben az évben kiadták az első DVD-jüket mely az All Acces nevet kapta.
2008 májusa volt az első mélypont a zenekar életében hiszen Allen Shellenbergert agytumorral diagnosztizálták. Ekkor Allennek egy segélykoncertet adtak az Anaheim-i House Of Blues-ban hogy kitartásra, küzdésre buzdítsák az örökvidám dobost! A koncerten megjelent a Sugar Ray és a Handsome Devil, sőt a No Doubt dobosa is tisztelgett Allen előtt.
Allen végül 2009 nyarán feladta a küzdelmet és augusztus 13.-án elhunyt életének 39. évében.
Nézd meg a videót melyet az ő emlékére készítettek a rajongók és a zenekar:
1996-ban egy La Habra-i (Kalifornia) próbateremből nőtte ki magát a zenekar. Justin Mauriello, Greg Bergdorf, Ben Osmundson és Ed Udhus külön külön zenekarokban játszottak de egy épületben, igy elkerülhetetlen volt hogy a tagok megismerjék egymást és barátságra tegyenek szert. Mindegyikőjük teljesen különböző zenei irányzatok kedvelői voltak, és ez volt az a szikra mely lángra lobbantotta az ötletet hogy ezen stílusok vegyítésével egyedi hangzásvilágot hozzanak össze. A régi zenekarokat otthagyták és megalakult a Zebrahead. A bandát olyan zenekarok inspirálták mint a Fugazi vagy a The Descendents, és ezek vonalán, ám mégis más elemekkel füszerezve megtalálták önmagukat valahol a rap és a dallamos punk irányzatok között. Hamarosan Ali Tabatabaee is csatlakozott(rap-vokál) a formációhoz. Az első kislemezük (self titled/yellow) után a banda leszerződött a Columbia Recordshoz hogy kiadják az debütáló lemezüket mely a Waste of Mind nevet kapta. A lemez 98' ban került a boltokba. Egy rövid lemezbemutató turné után rögtön visszaültek a dalíráshoz és a stúdióba hogy elkészítsék a soron következő albumot, a Playmate of the Year-t. Talán ez volt a pont mikor a banda közismerté vált. Ezt követően rögtön egy újabb kislemezzel(Stupid Fat Americans) lepték meg a hallgatóságot. A Zebrahead hamarosan egy olyan korszakalkotó zenekar mellet találta magát a lemezbemutató turnén mint a Green Day. Ez a turné olyan zenekarok elismerését nyerte el, mint a Less Than Jake, Mxpx, Reel Big Fish, Unwritten Law, vagy a Goldfinger. Három év elteltével, 2003-ban újabb anyagot vettek fel amit az egész világ szinte megismert hiszen aranylemez lett. Lemez MFZB (Mother Fucking Zebrahead Bitch!) nevet viselte. Rögtön olyan nagykaliberü fesztiválokra kaptak meghivást mint a Summer Sonic Festival vagy a Punkspring. Ez idő alatt a banda erősebb punk hangzást vitt bele a zenéjébe kicsit alábbhagyva a hip-hop funk elemeket.
2004 Decemberében nagy fordulat következett a banda életében hiszen az énekes gitáros, Mauriello úgy döntött: kiszáll. A hír hallatán a rajongók teljesen megrökönyödtek, hiszen Mauriello és Tabatabaee közös énekjátéka volt a fémjelzése a zenekar hangzásának. Még ebben a hónapban a menedzserük felkeresett egy bizonyos Matty Lewis nevű úriembert azzal a kérdéssel: Énekelne a Zebraheadben. Matty nem tétovázott, rögtön meglátogatta a zenekari próbákat és elvállalta a szerepét. Ezek persze mind a kulisszák mögött zajlottak, ám 2005 Márciusában az Anaheim-i House Of Blues-ban egy nagy titkot osztott meg a banda a nagyvilággal: megtalálták az új énekest aki-az ő elmondásuk szerint-sokkal jobban illet a zenekarba mint Mauriello.
Két évvel az utolsó lemezük után ismét stúdióba vonultak és korongra vették a vadonatúj énekessel felturbózott anyagot, a Broadcast to the World. Ezután a zenekar szinte az összes nagyobb fesztiválon jelenvolt, végig turnézták az elkövetkező két évet. 2008-ban újra átlépték a stúdió küszöbét, hogy felvegyék az utolsó albumukat(jelenleg) ami 18 tracket tartalmazott. Az album címe Phoenix lett.
Napjainkban is sorra járják a nagyvárosokat nem kímélve a dobhártyákat és szüntelenül koncerteznek. Idén áprilisban pedig bejelentették: egy újabb lemez várható ami a Panty Raid nevet kapja majd.
Zenekar Tagok:
Matty Lewis - rhythm guitar, vocals (2005–napjainkig)
A Bowling For Soup nevezetű formációt 1994-ben alapította meg a négy poppunker fenegyerek Wichita Falls-ban (Texas): Jaret Reddick, Erik Chandler, Chris Burney és Lance Morril. Sajnos Morril elhagyta a bandát személyes okokból s a helyét Gary Wiseman vette át. A zenekar nevét egyébként egy Steve Martin vígjáték ihlette. 1998-ban áttették a székhelyüket Dentonba és felvették a legelső majd a második lemez anyagait. Az lemez egy számnak köszönheti azt elég keresett lett a boltok polcain, ez pedig egy Bryan Adams nevével fémjelzett feldolgozás mégpedig a Summer Of 69'. Ki ne ismerné ezt az örökzöld slágert? Szóval a zenekar szépen döcögött a hírnév felé vezető ösvényen. A Drunk Enough to Dance lemez már sokkal nagyobbat ütött. 2002 augusztus 6.-án került a boltokba. Óriási sikere lett hiszen két olyan toplistás dal került ki a track-ek közül amit díjakra is jelöltek. A "Girl All the Bad Guys Want" majdnem elnyerte a díjat a "Best Pop performance by a duo or group with vocal" kategóriában. A banda motorja ezután megállíthatatlan lett, szinte mindegyik albumról toplistás dalok kerültek ki, mint például a 1985, a High School Never Ends, az Emily vagy a The Bitch Song. A rádió napi rendszerességgel játszotta a dalokat és nem egy felkérést kaptak hogy felhasználhassák a dalokat filmekben. A banda azóta is törekszik hogy megvédje a Texasi Pop Punk hirnevét. Hamarosan-reméljük még idén piacra dobja az új lemezt mely vélhetően a Sorry for Partyin' nevet fogja viselni.
Tony és unokatestvére, Matt Lovato Chicago keleti részén Blue Island utcáin nőttek fel, és már 7 évesen zenélni szerettek volna, így Tony édesapjától nyomban kölcsönöztek is pár hangszert, majd ki is osztották a szerepeket, Tony lett az énekes a ritmusgitár mellet, Matt pedig a basszert pengette. Késöbb a gimnáziumban ismerték meg Jeremiah Rangelt akit egyből be is vették hogy ő zúzza a másik másik villanygitárt, Nick Giglerrel egyetemben aki viszont a bőrök mögé került. A banda neve Tony fejéből pattant ki, egy Milwaukee legjobb söréből kiindulván. Eleinte helyi punk klubokban játszottak majd nem sokkal késöbb kiadták az első lemezüket melyet saját maguk vettek fel, de az igazi átütésre akkor került sor mikor Tony megismerkedett John Feldmann-al (Goldfinger) és megmutatta neki a lemezüket, amire Feldmann felfigyelt így beleegyezett, hogy a Mest leszerződjön a Maverick Records-al és egy újabb projectbe kezdtek melynek a gyümölcse egy új lemez formájában jött a világra 2000 júliusán, Wasting Time címmel. Egy évvel később a banda visszatért a stúdióba újabb anyaggal és felvették a Destination Unknown anyagait. Tonyék ekkor élték a fénykorukat. Ez az album meghozta nekik a hírnevet hiszen folyamatosan turnéztak és a Vans Warped Tour fesztiválsorozaton is felléptek. A harmadik albumuk 2003 nyarán került rögzítésre melyen már Benji Madden (Good Charlotte) is közreműködött. (Az album self titled elnevezésű lett mely annyit tesz hogy a banda nevét viseli.) Ezután Tonyt hátproblémákkal megműtötték mely után már felmerült hogy abbahagyják a zenélést. Be is igazolódott az utolsó albumuk után (Photographs 2005) egy évvel, tíz év együtt zenélés után a Mest feloszlott. A későbbiekben és napjainkban Tony háta rendbejött, és elkezdtek szállingózni a hírmorzsák hogy újraformálódnak, de Tony egyéni projectbe kezdett A Permanent Holiday frontembere lett, késöbb megváltoztatták a nevüket Kisses For Kings-re.
Kiadott albumok:
Mo' Money Mo' (1998, Szerzői kiadás) Wasting Time (Maverick, 2000) Destination Unknown (2001, Maverick) Mest (MAverick, 2003) Photographs (2005, MAverick) THe show must go OFF! (DVD, 2003)
Home Grown, (jelentése: Otthon felnőtt) Californiai rockbanda 1994 ben formálódott meg a napsütötte Orangey County-ban. Az eredeti felállásukban "John E. Trash" dalolászott a mikrofonba a gitár mellet, Adam "Adumb" Lohrbach tartotta a basszert a kezében miközben vokálozott, Ian "Slur" Cone szintén gitározott és háttérvokálozott a dobok mögött pedig Bob Herco ült. Ez a négyes a punk-rock-pop-surf-skate irányzatok főbb elemeit vegyítve vicces és könnyed dalszövegekkel alakította jellegzetessé a zenekar hangzásvilágát. 1995-ben már ki is adták az első lemezüket That's Business címmel a Liberation Recordsnál ami óriási sikert aratott a kelet californiai surfpunk színtéren. A fiatalok rajongtak az olyan slágerekért, mint a Surfer Girl vagy a Face in the Crowd. Egy évre rá ismét stúdióba (Burning Heart Records) vonult s a gyümölcs egy EP lett "Wussappaning?" címmel. Két év koncertezés turnézás után a banda már a második nagymelezével rukkolt elő mely az "Act your age" címet viselte és ez mégjobban megalapozta a hírnevüket. Közben történt néhány tagcsere is. Új dobos és gitáros került és távozott a bandából, majd később a zenekar úgy döntött trió felállásba folytatja a zenélést. 2002 volt az év mely meghozta nekik a nemzetközi ismeretséget, mivel ismét egy új nagylemezzel álltak elő a nagyvilágnak. Az album a Kings Of Pop nevet viselte, olyan népszerü dalokkal mint a "You're Not Alone" and "Kiss Me, Diss Me." Közben megtalálták az új másodgitárosukat is Dan Hammond személyében és megkezdődtek az első videóklipek felvételei is. 2005 ben a basszusgitáros kiszállt hogy egy új zenekarba kezdjen bele (New Years Day). Ekkor a zenekar nélküle folytatta a zenélést és a basszust Teg VEga vette át. Hamarosan az összes tag egyéni projectekbe kezdett ami kilátásba helyezte a zenekar felolszlását. 2006-ban a zenekar bezárta a weboldalát és a myspace oldalukon azt irtákIndefinite hiatus azaz "határozatlan időre szünetel". Azóta nem adtak ki felvéltelt és nem koncerteztek.
John Tran (aka John E. Trash) - gitár, ének (1994 - 2005)
Adam "Adumb" Lohrbach - basszusgitá, vokál (1994 - 2005)
Ian "Slur" Cone - gitár, vokál (1994 - 1999)
Bob Herco - dobok (1994 - 2000)
Justin Poyser - gitár, vokál (1999 - 2000)
Darren Reynolds - dobok(2000 - 2005)
Dan Hammond -gitár (2002 - 2005)
Ted Vega - basszusgitár(2005)
Kiadott Lemezek: Thats business (Liberation Records, 1995) Act Your Age (Outpost Rercordings 1998) Kings of Pop (Drive Thru Records 2002)
Az amerikai punk rock egyik koronázatlan királyát 1991-ben Matt Freeman és Tim Armstrong alapította a Californiai Albanyban. Előtte mindketten egy ska punk-bandábanjátszottak: az Operation Ivy-ben, és azt szerették volna hogy a punk rock műfaj túlélje és fennmaradjon a 90-es évek újjhullámos irányzatai között.
Tim Armstrong lett az énekes gitáros, Matt Freeman pedig a basszusgitárt pengette. Lars Frederiksen a másodgitáros posztját foglalta el és természetesen vokálozott is. Ám ő később(1993) csatlakozott a bandához. Az alapítótag Brett Reed dobos 2006 ban kiszállt a Rancid-ből és helyette Branden Steinkert vette át a bőrök püfölését.
A zenekar 7 studió albumot, 1 splitet, 1 válogatást, 2 kislemezt és sok élő felvételt adott ki. A banda 1994-ben vált híressé miután kiadták a második lemezüket melyen a Salvation című daluk már közismert volt amerika underground köreiben. A következő évben kiadták a tökéletes albumot, mely aranylemez lett, az "...And Out the Wolves"-t melyen olyan slágerek szerepeltek mint a Ruby Soho és a Time Bomb. Idén júlíusba került a boltokba a legújabb kiadványuk a "Let the dominoes Fall".
Tagok:
Tim Armstrong– gitár, ének (1991–napjainkig)
Lars Frederiksen – vokál, ének (1993–napjainkig)
Matt Freeman– basszusgitár, vokál (1991–napjainkig)
Branden Steinekert– dobok (2006–napjainkig)
Kiadott lemezek: Rancid(1993, Epitaph) Let's Go (1994, Epitaph) And Out Came the Wolves (1995, Epitaph) Life Wont Wait (1998, Epitaph Rancid [skull cover] (2000, Hellcat) Indestructible (2003, Warner Bros/Hellcat) Let The Dominoes Fall (2009, Hellcat)
Üdvözlet a site-on! Ezt az oldalt azért készítettem az irányzat kedvelőinek, hogy mindenkinek egy gombnyomásnyira legyen a punk zene underground és mainstream világa egyaránt. Letöltőlinket egyenlőre nem helyezek el az oldalon, ha bármelyik bandától szeretnél egy-egy dalt, albumot, írj rám és feltöltöm!
